2013. december 10., kedd

FAGYÖNGY - A Karácsony szimbólumai "egészség-nagyító" alatt 2. rész



A Karácsony szimbólumairól szóló sorozatunk második részében a fehér fagyöngyöt mutatjuk be.
Az angolszász hagyományok szerint azt a lányt, aki a fagyöngy alatt áll, meg szabad csókolni, a breton hagyományok szerint pedig ez a csók ráadásul termékenységet és szerencsét is hoz. Ennek eredete egy skandináv monda, melyben egy istenséget fagyöngyből készült nyíllal öltek meg, édesanyja pedig ezután a szeretet jelképévé tette a növényt. Ennek is köszönhető, hogy a fagyöngy a mai napig is kedvelt dísznövény az adventi, karácsonyi időszakban.


A fehér fagyöngy (Viscum album) örökzöld növény, mely főként lombos fákon (nyár, hárs, akác) fordul elő, kisebb-nagyobb bokrait pedig leginkább ilyenkor télen könnyű felismerni. Bogyótermése fehéres színű, ragadós nedvű, levelei bőrszerűek és zöldessárgák. A növény többnyire csak karácsony táján kerül a figyelem középpontjába, holott a daganatos betegek mellett a magas vérnyomással küzdőknek és a rákos betegeknek sem árt közelebbről megismerkedniük vele.

Hatóanyagai
Fő hatóanyaga a viszkotoxin, amely 17 aminosavból tevődik össze, és ez határozza meg a gyógytulajdonságát, mint ahogyan azt is, hogy nem szabad sem főzni, sem forrázni, mert azzal tönkremegy. Másik nagyon fontos hatóanyagai a lektinek, amelyeknek rák elleni aktivitásuk van. Továbbá tartalmaz kolint, acetilkolint, hisztamint, oleánsavat, szaponinokat, flavonoidokat, triterpéneket és viaszos alkoholokat.

Gyógy-tulajdonságai
Vérnyomáscsökkentő, szívnyugtató, érelmeszesedés elleni szer, rák elleni szer és immunstimuláns. Egyes kutatók szerint hatását a gazdanövény is befolyásolhatja, így legértékesebbek az almafákon található fagyöngyök, majd a galagonyafákon termők, helyenként viszont jó minőségűek a tölgyfán és a borókafenyőkön termők is.

1. Vérnyomáscsökkentő hatását a fő hatóanyag, a viszkotoxin, a kolin, az oleánsav és a viaszos alkoholok biztosítják. A fehér fagyöngy nyugtatja a szívet, és normalizálja az enyhén komoly magas vérnyomást.

2. A fehér fagyöngy teája jó mindenkinek, akinél fennáll az érelmeszesedés veszélye, mert nem engedi elmeszesedni az ereket. Ezt a fajta megelőzést a férfiaknál már 35 éves kortól el kellene kezdeni, a nőknél a klimax beálltával, mert akkor már kezdődnek a zsíros lerakódások az érfalakban. Hogy ez a megelőzés még hatékonyabb legyen, a fehér fagyöngyöt kombináljuk fokhagymával, csalánnal, mezei zsurlóval és körömvirággal. A tea elkészítése egy kicsit komplikált, mert a fehér fagyöngyből csak áztatással lehet elkészíteni, a többiből főzéssel, és fokhagymát szintén külön fogyasztunk hozzá.

3. Klimaxban csökkenti a szívpanaszokat, de mivel a klimaxban elkezd növekedni az addig normális vérnyomás, e célra ajánlatos a fehér fagyöngy citromfűvel, orbáncfűvel, komlóval, orvosi zsályával kombinálva, mert ezek a gyógynövények csökkentik a beteges izzadást, szabályozzák a hullámzó hangulatot, és megszüntetik a depressziós tüneteket.

4. A fehér fagyöngy serkentően hat az immunrendszere akkor, amikor túl gyakori a felső légutak gyulladása, túl gyakoriak a szájüregben előforduló aftózisok, és túl gyakran fordul elő a szájszéli herpesz. Ezek a tünetek mind arról tanúskodnak, hogy az immunrendszer aktivitása csökkent vagy a nullán van. Nagyon óvatosan kell adagolni ezt a gyógynövényt, és gyerekeknél tilos alkalmazni.

5. Potenciálisan a rák elleni gyógyteák alkotórésze, mert aktivizálja az immunrendszert. Ezt a viszkumproteineknek köszönhetjük, és a nemrég felfedezett új hatóanyagoknak, a lektineknek. A fehér fagyöngy a rákgyógyításban akkor indokolt, ha már áttételek vannak (metasztázisok). Külföldön létezik erre a célra egy kivonat: Extractum visci albi fluidum. Az adagolása naponta 20 csepp 2x, evés után. Mellékhatása is van, mégpedig égeti a végbelet. A másik külföldi rákgyógyszer az Iscador.
Miután a sebész kiveszi a daganatot, a fitoterápia nyújtja a fehér fagyöngyöt, hogy megcélozza azt az egy vagy több ráksejtet, amelyet a sebésznek nem sikerült eltávolítania. A fehér fagyöngy hatásmechanizmusa a rákgyógyításnál abban rejlik, hogy nekrotizálja (szövetelhalást okoz az élő szervezetben) a ráksejteket.

6. A fehér fagyöngy bojtorjángyökérrel 1:1 arányban kombinálva jó szolgálatot tesz a pajzsmirigy-nagyobbodásnál, mert szintén burjánzás elleni hatása van.

7. A test-lélek-szellem szinten hevítő a hatása, azaz normalizálja a túl letargiás betegeket, nyugtatja az idegeket, oldja a görcsöket és gyógyítja az egyes női betegségeket.

8. A következő receptben egyes epilepsziás betegeken is segíthet: a fehér fagyöngyöt a legapróbbra daraboljuk vagy porítjuk, és fehér száraz borban 1:8 arányban 1 hónapig áztatjuk. Az üveget ajánlatos 1 hónapra homokba elásni. Aztán leszűrjük, s naponta csak 1-2-szer fogyasztunk fél decit ebből a fehér fagyöngyös borból, mely megakadályozza az epilepsziás rohamokat, akkor amikor jön a vihar, és nagyfeszültségű elektromos kisülések keletkeznek a légkörben. A fehér fagyöngy szeszes tinktúrája segít a gyermekepilepszia kivédésében, hogy ne keletkezzenek görcsök.

9. A kozmetika is igénybe veszi, a kivonatai ott vannak a krémekben, emulziókban és tejekben, minden olyan készítményben, ahol nyugtatni akarjuk a túlérzékeny arcbőrt. Ezek a készítmények fertőtlenítik is a bőrt, és csökkentik a gyulladás veszélyét. Alkalmazhatók azoknál, akiknek túl zsíros a bőrük, vagy túlságosan korpás a fejbőrük. Ezért alkotórésze a samponoknak és hajápolásra alkalmas készítményeknek.

10. A homeopátiában is alkalmazzák a fagyöngyöt: D2, D4, D8, D10 és a D12 potenciájú készítmények vannak forgalomban. Naponta 3×6 cseppet kell bevenni, amiben az a jó, hogy nem kell hosszadalmasan a növényből kiáztatni a hatóanyagokat. Éppen olyan javallatokra alkalmazzuk, mint azt eddig elmondtuk.

Felhasználása

Gyógytea:
A fagyöngyből soha nem készítünk forró teát. A szárított növényből 3 grammot, egy csapott evőkanálnyit leöntünk 2,5 dl desztillált vagy más mészmentes hideg vízzel, és 12 órán keresztül lefedve áztatjuk. Célszerű este beáztatni, reggel leszűrni és hidegen vagy langyosra melegítve fogyasztani lehetőleg étkezés előtt.
Magas vérnyomásra, érelmeszesedésre napi egy csészével reggel éhgyomorra. Szívbetegeknek hetente 1-3-szor egy csészével lefekvés előtt. Ingadozó vérnyomásra hetente 2-3-szor éhgyomorra. Méherősítésre napi 3-szor 1 mokkáskanál tinktúra 4 héten keresztül. Megelőzésként, immunerősítésre havonta 2-3 csésze is elegendő, melyet a fent leírt módon kell elkészíteni és fogyasztani.

Gyógybor:
40 gramm friss fagyöngyöt 1 liter édes fehér borban áztatunk 10 napig szobahőmérsékleten. Leszűrjük, napi egy pohárnyit fogyasztunk belőle étkezés előtt, a nap folyamán kétszerre elosztva. Kúraszerűen évente kétszer- háromszor, egy-egy alkalommal havi 15 napon keresztül.
 
Külsőleg:
Meleg borogatást készíthetünk leveléből és összezúzott bogyójából érszűkületre, visszérre, ízületi fájdalmakra.


Források:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése