2013. november 23., szombat

A HAJLABORNAK KÖSZÖNHETŐ GYÓGYULÁS – kontroll eredménnyel bizonyítva



Akik figyelemmel kísérik a Hajlabor munkáját, bizonyára emlékeznek arra, hogy az egyik alapító tag kisfiának 2012-ben elvégzett első hajanalízise milyen súlyos problémák okaira világított rá. Pár napja érkezett meg a kontroll vizsgálat eredménye, és megdöbbentő változás figyelhető meg az egy évvel ezelőtti szintekhez képest - alátámasztva a kisfiú állapotának teljes javulását!

Az alábbi ábrán a két lelet legfőbb mutatóinak összehasonlítása látható:


Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a gyógyulás nemcsak fizikai szinten tapasztalható, hanem a kontroll vizsgálat eredménye is konkrét számokkal igazolja azt.

És hogy minek köszönhető ez a változás? Egyszerűbb, mint gondolnánk... A hajelemzést elvégző amerikai kutatóorvosok által javasolt ásványi anyagok pótlásával, a dietetikai tanácsok követésével és 4 hónapon keresztül történő betartásával, valamint az arzénmérgezést okozó rizstej fogyasztásának elhagyásával mondhatott búcsút krónikus egészségügyi problémáinak a kisfiú.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése